Megvan a nyolcadikosok pályaorientációs felmérésének eredménye
2020-12-09 08:22

A felvételin nem kell az ajánlás szerint dönteni, de a program elvileg mindenkinek személyre szabott továbbtanulási irányokat javasol.

idén ősztől az általános iskola utolsó évében minden diáknak kötelező kitöltenie egy pályaorientációs kérdőívet. Akkor kiderült, hogy akárhogy válaszolnak a diákok, legtöbbször valamilyen szakképzést dob fel az eredmények között elsőnek.

Azóta elkészültek felmérés eredményei, több mint 86 ezren kitöltő adatai alapján – írja a Magyar Nemzet. A tesztben eldöntendő kérdésekre kellett válaszolni, például, hogy szívesen dolgoznátok-e csapatban, foglalkoznátok-e állatokkal, jó-e a kézügyességetek, van-e érzékeket a művészetekhez, milyen a tanulmányi átlagotok.

A megadott határidőig 2410 intézményben 86 701 tanuló töltötte ki a kérdőívet, de összesen 116 942 kitöltést regisztrált a rendszer, mivel bárki elérhette a tesztet az OH honlapján, és többször is ki lehetett tölteni. 

A felmérésből az derült ki, hogy a fiúknál az első helyen ajánlott ágazatok az informatika és távközlés, a gimnáziumi képzés és a sport; a lányoknál az előadó-művészet, illetve ugyancsak a sport és a gimnáziumi képzés szerepelt. Második-harmadik helyen a fiúknak az elektronikát-elektrotechnikát és a kreatív vizuális foglalkozásokat javasolta a felmérés. A lányoknál népszerű terület volt a turizmus-vendéglátás és a szépészeti szakmák is.

A minisztérium kiemelte: a vizsgálat nem kész megoldásokat kívánt nyújtani, a kapott eredmény pedig nem kötelezi a tanulót semmire, csupán ajánlásokat fogalmaz meg. Jellemzően fő ágazati irányokra, de nem konkrét szakmákra adott orientációs javaslatot.

Ha már felvételi, korábban már írtunk róla, hogy az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait, itt pedig meg tudjátok nézni, hogy mely középiskolákban írhatjátok meg a központi felvételit januárban.

Forrás: eduline.hu