Tisztelt Szülők és Pedagógusok!

Kedves Fiatalok!

 

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakfeladatai ellátása során mindig kiemelten kezelte a pályaválasztás előtt álló diákok szakmaválasztásra irányuló döntésének támogatását, a személyes adottságoknak és a munkaerőpiaci kihívásoknak egyaránt megfelelő munka, hivatás kiválasztásának elősegítését.

A pályaválasztási döntés során nem csak azt érdemes figyelembe venni, hogy kinek milyen vágyott céljai, elképzelt életpályája van, hanem azt is szem előtt kell tartani, hogy vajon ez számára megfelelő, biztos jövőt jelent-e a munka világában, megélhetése, szakmai előmenetele biztosított lesz-e választása által. Ezt nevezzük tudatos életpálya tervezésének, melynek fontos részét képezik a célkitűzések, maga a tervezési folyamat, a jövőre való felkészülés.

Ebben kívánunk segítséget nyújtani a honlapon megjelentetett információkkal, és azokkal a szakmákat bemutató filmekkel, leírásokkal, melyek honlapunkról elnavigálva könnyedén elérhetőek az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával létrejött Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP) felületén. Ajánlom ezt a szakmaleírás-gyűjteményt azoknak, akik befejezték az általános iskolát és szakmai végzettséget kívánnak szerezni, a gimnáziumi érettségivel rendelkező középiskolásoknak, illetve a szakmai végzettséget még nem szerzett vagy éppen pályát módosítani tervező bármilyen korú munkavállalóknak. Az NPP oldala az újgenerációs szakmabemutató filmeken és leírásokon túl számos egyéb pályaválasztási és pályamódosítási döntést előkészítő ismeretet tartalmaz.

Ebben az évben kiemelt jelentőséget szántunk saját pályaorientációs honlapunknak is, hiszen a személyes találkozások a középfokú intézmények és az általános iskolás végzős diákok között elmaradtak. Kétségtelenül élménygazdagabb, és talán egyszerűbb az információszerzés a megyei Pályaválasztási Kiállításon, illetve a középiskolák nyílt napjain. Az élményeket, személyes jelenléttel szerezhető benyomásokat pótolni nem tudjuk, és nem is akarjuk. Amit viszont szeretnénk, az az, hogy segítségre leljen minden az oldalt felkereső Kedves Érdeklődő, bővüljön pálya- és önismerete, valamint tájékozódhasson a továbbtanulás megyei lehetőségeiről.

A portál térítésmentes lehetőséget biztosít a megye köznevelési intézményei számára bemutatkozó anyagaik megjelentetésére. Az érdeklődők informálódhatnak a megyében működő gimnáziumok, szakgimnáziumok, technikumok, szakképző iskolák és szakiskolák képzési kínálatáról, felvételi követelményeiről, mindemellett az oldalon helyet kapnak az egyes intézményekben oktatott szakmákat bemutató filmek és leírások is. Idén külön lehetőséget biztosítottunk a középiskolák számára, hogy iskolai életüket vagy akár az oktatott szakmákat bemutató rövidfilmeket tegyenek közzé, virtuális bepillantást engedve ezzel az intézmény falai közé.

Jó böngészést, sikeres pályaválasztást kívánva ajánlom weboldalunkat minden kedves Olvasónak.

 

 Tatabánya, 2020. december 16.

Nagyné Zölde Mónika

főosztályvezető

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály